Szexuálterápia és Párterápia

Nõi orgazmus zavar (orgazmus hiánya vagy késése, orgazmusképtelenség, gátolt nõi orgazmus, anorgazmia)

A nöi orgazmus zavar, orgazmusképtelenség leírása:

Az orgazmus tartósan vagy ismétlõdõen elmarad vagy késik, a szexuális izgalmi fázist követõen. Az orgazmus egyáltalán nem, vagy csak nagyon sokára következik be.

A nöi orgazmus zavar, orgazmusképtelenség gyakorisága:

A vizsgálatok alapján 4% és 24% közé tehetõ az orgazmusképtelen nõk aránya. Más felmérések szerint 20-30%-ban fordul elõ. A klimax után némileg gyakoribb az elõfordulása. A nõk 10-15%-a egész életében egyetlen egyszer sem él át orgazmus. Másik 10-15% pedig csak rendkívül ritkán jut el az orgazmusig. Mindemellett a nõk legalább 50%-a sûrûbben vagy ritkábban, de rendszeresen eljut az orgazmusig. A nöi orgazmus zavar, orgazmusképtelenség lehetséges okai:

Számos, egymástól igen különbözõ ok állhat a nõi orgazmus zavar, az orgazmusképtelenség hátterében. Így ok lehet az alsóbbrendûségi érzés, a negatív önkép, negatív testkép. Oka lehet a

kontrollvesztéstõl való félelem. Minél inkább úgy érzi egy nõ, hogy meg kell tartania a kontrollt, annál kisebb a valószínûsége, hogy orgazmust él át a szeretkezés során. Sok esetben a háttérben korábbi nemi erõszak, vagy gyermekkori szexuális kihasználás áll. Ok lehet a kapcsolaton belüli alkalmazkodási készség nehézsége, vagy a nem megfelelõ párkapcsolati és szexuális kommunikáció. A vaginális orgazmussal kapcsolatos hiedelmek, illetve információigény jelentõs nehézségekhez vezethet a szexuális életben, és gátolhatja az orgazmus elérését. Minél inkább magáévá teszi a nõ gyermekkorában (vagy felnõttként) a "jó kislány" sémáját, tehát az engedelmesség, a passzivitás jellemzõit, annál nagyobb a valószínûsége az orgazmuszavar elõfordulásának.

Az orgazmus megjátszása a nõ részérõl ugyan megelõzi a partner csalódottságát az saját elvárásaiban, ám az orgazmus megjátszása által az okok méginkább rögzülnek, hiszen a probléma és a probléma forrása rejtve maradd, így tartóssá válik. Ezzel együtt ekkor a férfinek sem nyílik esélye arra, hogy összehangolódjon partnerével, így a nõ orgazmus zavar mégjobban elmélyülhet.

A zavar sok esetben a párkapcsolat zavara, a kommunikáció, a kölcsönösség hiánya.

Az orgazmus elérése nagyságrendekkel könnyebb azoknál, akik képesek a megfelelõ (asszertív) szexuális kommunikációra, és azoknál, akik normális és természetes cselekvésként fogadják el az önkielégítést, a maszturbációt.

A nõi orgazmus zavar, az orgazmusképtelenség elõfordulása gyakoribb az egyedül álló nõk esetében, mint a párkapcsolatban vagy házasságban élõk esetében.

Az orgazmus elérésének nem csupán a közösülés az egyetlen útja. A nõk többségénél az orgazmus a csikló (klitorisz) megfelelõ ingerlésén múlik.

A nõi orgazmuszavar, az anorgazmia sok esetben együttjár a szexuális készenlét zavarával is.

Minden olyan ok szóba jön a nõi orgazmus zavar esetében, amely szóba került a hypoaktív szexuális vágy zavar és a szexuális averzió esetében.

Az anorgazmia okai lehetnek még a gyermekkori rossz tapasztalatok, traumák, problémás gyermekkor, gyerekkorban elveszített szülõk emléke, gyermekkori rossz kapcsolat a szülõkkel.

Régebbi idõkben a nõktõl a szexuális elfojtást, vagy legalábbis a szexuális vágyak eltitkolását követelték meg. Ennek hatása még napjainkban is érezhetõ, eredménye pedig sok esetben a nõi orgazmus zavar. Nagyságrendekkel gyakoribb a nõi orgazmus zavar olyan nõknél, akiknek gyermekkorát a szexualitás erõs korlátozása jellemezte, szigorú vallásos nevelés, a gyermekkori önkielégítés (maszturbáció) szigorú büntetése, a váratlanul, érthetetlenül érkezõ menstruáció, a fiúkkal való találkozás tilalma, a "jó lánynak lenni" elvárás. Oka lehet még korábbi szexuális molesztálás, kihasználás. A háttérben testi okok is lehetnek, így például a szimpatikus vagy paraszimpatikus idegrendszer károsodását okozó betegségek, érrendszeri és endokrinológiai kórképek, SSRI szedése,

alkoholfogyasztás.

Súlyos idegrendszeri károsodással járó cukorbetegség (diabetes), amely akadályozza a készenlétet, a hüvely nedvesedését és az orgazmus elérését is, ezen felül neurológiai betegségek, szklerózis multiplex.

Gyógyszerek is gátolhatják az említett folyamatokat, épp úgy, mint a férfiak esetében.

Segítségnyújtás:

A szexuális zavarok, szexuális problémák jelentõs része rövidebb-hosszabb pszichológiai tanácsadás illetve párterápia során megszüntethetõ. Amennyiben úgy érzi, hogy ilyen segítségre van szüksége, és szeretne bejelentkezni, idõpontot kérni, akkor kérem, hogy a fenti e-mail címen keressen meg.

A szexuális problémák megoldására szakosodott pszichológus szakember a szexuálpszichológus illetve szexuálterapeuta, akinek az egyik eszköze a szexuálterápia. A szexológia témáival foglalkozik a szexológus. A párkapcsolati problémákkal kapcsolaban párterápia keretében a párterapeuta nyújt segítséget. Lényeges eszköz még a szexuális tanácsadás. Egy jól felkészült párkapcsolati és szexuális problémákkal foglalkozó pszichológus ebben a négy szakterületben jártas, és többek között ezeket az eszközöket használja a párkapcsolati és szexuális problémák esetében.

Amikor még nem kívánjuk, teherbe esni túlságosan is könnyû, ha meg már akarjuk, olykor ez lehetetlennek bizonyul.

Már a Biblia is tele van terméketlen asszonyokkal. Mivel a gyermekáldás szorosan a nõhöz kapcsolódik, a terméketlen asszonyt sok kultúrában bûnösnek vagy elátkozottnak, netán a Sátánnal szövetkezõnek tekintették. A középkor Európájában a gyermektelenséget leginkább Isten büntetésének vélték. Sok más kultúrában a férj jogosult volt elhagyni, mi több megölni terméketlen asszonyát. Az õsi Indiában a férj megkötözve elégethette meddõ asszonyát. Érthetõ hát, hogy még felvilágosult korunkban is, a terméketlenség rémképe sok nõt nyomaszt. Pedig a termékenységi problémák rohamosan terjednek, ma már a posztindusztriális társadalmakban a párok 15%-a küzd átmenetileg vagy véglegesen a gyermektelenség szívszorító problémájával.

Minden betegség vagy mûködészavar, amely a modern társadalmakban vált hirtelen elterjedtté, nyilvánvalóan az evolúciós ösvényrõl való letérés következménye. A termékenységi problémákat tehát csakis "evolúciós szemüvegen" át nézve érthetjük meg. Az egyik legkézenfekvõbb oka a nehezített teherbeesésének vagy végsõ soron a gyermektelenségnek az, hogy a legtöbb pályáját építõ nõ ma a harmincas évei környékére tolja ki a "babaprojektet". Mert sem az egyetemi évek, sem az azt követõ karrierépítés és

egzisztenciateremtés idõszaka nem alkalmas arra, hogy a nõ évekre kivonja magát a "forgalomból". Sok nõ harminc körül döbben rá arra, hogy bár már hamarosan "kifut az idõbõl", mégsem jött el az az pillanat, amikor nyugodt szívvel szakítaná meg szakmai karrierjét. Ilyenkor jön a pánik, a szorongás, hogy akkor minden mindegy, csak jöjjön a baba, de most azonnal. És akkor a baba nem jön, sem azonnal, sem egy év múlva, sem két év múlva De nem csak azért, mert ebben a korban már biológiai okokból is csökken a teherbeesés valószínûsége.

A meddõségipar születése

A világ elsõ lombikbébije, Louise Joy Brown idén töltötte be a 28 évét. Édesanyjának mindkét petevezetéke átjárhatatlan volt, és kilencévi sikertelen próbálkozás után vetette alá magát egy addig kísérletinek tekintett megtermékenyítési módszernek, melynek során egy érett petesejtet nyertek petefészkébõl, lombikban férje spermájával termékenyítették meg, majd pár nap múlva a pirinyó embriót beültették a méhébe (in vitro fertilization, IVF). A mesterséges megtermékenyítés "high-tech" módszerei ettõl kezdve rohamosan fejlõdtek. 1992-ben vezették be azt a módszert, amikor a petesejtbe egyetlen spermiumot juttatnak be mikrotûvel

(intracytoplasmic sperm injection, ICSI).

Az orvostudományban az utóbbi évtizedekben robbanásszerû változások figyelhetõk meg. A magántõke vette át a tudományos kutatások, fejlesztések finanszírozását és befektetéseiért garantált megtérülést vár. A tudomány és az orvosi kezelések azonban kockázatos dolgok, nem lehet bejósolni egy tudományos fejlesztés sikerét, vagy egy kezelési módszer beválását. Amikor azonban a tudomány, vagy egy orvosi kezelés áruvá válik, a túl árnyalt, ezért a vevõt elbizonytalanító tudományos igazságokat felváltja a biztos sikert ígérõ propaganda. A termékenységi problémákkal küszködõk hatalmas száma, a rendkívül költséges, de egyben nagy nyereséget hozó "high-tech" módszerek együtt teremtették meg a ma már csak meddõségipar néven emlegetett üzletágat. A meddõségipar igyekszik betegségként definiálni az addig az élet természetes részének tekintett termékenységi problémákat, mert így áramoltatja mûhelyeibe a megváltást remélõ párokat. A medikalizáció folyamának az emberi életet egyre jobban lefedõ egyik kis árama csupán ez.

A meddõségipar milliárdos üzletág, amely felbecsülhetetlen károkat okoz a világon millió és millió embernek. A medikalizáció veszélye mindig az, hogy betegségként definiál orvosilag nem kezelhetõ problémákat, majd a szükségszerûen bekövetkezõ kudarcot úgy minõsíti, hogy a beteg problémája "a tudomány mai állása szerint kezelhetetlen". Nemrég nyilatkoztam egy magazinban errõl a

kérdésrõl, s a lap megkeresett egy magán meddõségi klinikát is. A vezetõ fõorvos kijelentette, hogy a nõk 35%-át sikeresen tudják kezelni, a többi 65%-nak bele kell törõdnie abba, hogy nem lesz gyereke. Saját praxisom tapasztalataim és a nemzetközi szakirodalom szerint is ez a "meddõ 65%" jó része minden korábbi sikertelen orvosi erõfeszítés dacára spontán (!) teherbe tud esni

pszichoterápia hatására.

A meddõségipar propagandája elfedi azt az egyszerû tényt, hogy a meddõségipar technikái valójában nem alkalmasak bármilyen termékenységi probléma megoldására. Ezek a módszerek elsõsorban olyan nõknél vezetnek sikerre, náluk viszont igen nagy, 70-80%-os a sikerarány, akiknél tényleges szervi elváltozások, pl. petevezeték elzáródás, endometriozis, vagy férfi eredetû meddõség áll fent. A nõi meddõség egyik leggyakoribb fajtája, s ez a páciensek 30-40-50%-át is kiteszi, az un. funkcionális meddõség. Funkcionális vagy megmagyarázatlan meddõség alatt az orvosok azt értik, hogy a nõben nem mutatható ki semmiféle, vagy legalábbis a terméketlenséget valóban magyarázó biológiai eltérés. Ezekben az esetekben az asszisztált reprodukciós technikáktól komoly siker nem várható. A meddõségipar azonban ekkora "beteganyagról" önként soha nem fog lemondani. Ha elvileg tudható is, hogy nem lesz siker, a TB által támogatott öt lombikprogramot az ipar akkor is ki akarja préselni a nõbõl. A "kezelésben tartás" azonban az orvosok részérõl egyre erõsebb pressziót igényel, mert sokan az anyagilag, egészségileg, lelkileg igen megterhelõ kezeléseket a kudarcok láttán hajlamosak megszakítani - és beletörõdni abba a manipulált tévhitbe, hogy nekik nem lehet gyerekük. Jól ismert fordulat azonban, hogy az ilyen párok gyakran az örökbefogadást választják, és amint megérkezik az örökbefogadott gyermek, a nõ váratlanul teherbeesik és megszüli az orvosilag lehetetlennek minõsített gyermekét. Sikertelen meddõségi kezeléseken résztvettek több éves utánkövetése bizonyítja, hogy az "orvosi kudarcok" 10-20%-a késõbb spontán teherbe esik.

Funkcionális meddõség az evolúció perspektívájából

Az evolúció lényege a szaporodás. Mi azoknak a leszármazottai vagyunk, akik sikeresen szaporodtak, a többi génvariáns kihullott az evolúció rostáján. A természetes szelekció az évmilliók során a szaporodás szempontjából minden, akármilyen kis jelentõséggel is bíró sajátságot felerõsített. Ahogy a kaszinóban a rulett asztalnál mindenki azon töri a fejét, a következõ menetben mire és mennyit tegyen fel, úgy a szaporodásban is alapkérdés, hogyan lehet a kockázatokat és a nyereséget optimalizálni. A nyereség világos: minél több gyermek, akik majd fel is nõnek, sikeresen fognak szaporodni. Az un. összesített alkalmasság pontosan ezt fejezi ki: hány utód és rokon, milyen hatékonysággal terjeszti a génjeinket. Ha gondolatban visszarepülünk az õsidõkbe, a nyereség ugyanez marad, ám merõben más kép rajzolódik ki bennünk a kockázatokról.

Ha számba vesszük a nagyobb kockázati tényezõket, a következõ csoportokat kapjuk.

1, van-e és lesz-e elég táplálék a magzat kihordására, majd a csecsemõ táplálására

2, elég biztonságos-e az aktuális környezet a terhességre és az utódgondozásra

3, mennyire megbízható társ a gyerek apja

A nõ szempontjából nagy kockázat egy terhesség, ha a környezeti és személyi feltételek nem kedvezõek, hiszen egészségét és energiáit olyan utódra áldozza, aki késõbb nem lesz élet- és szaporodóképes. A táplálékhiány következtében az utód gyenge lesz, vagy meghal, az állandó veszélyek szintén elõidézhetik a terhes nõ, vagy utóda halálát, és a gyermekével magára hagyott nõ még a mai világban is csak kínkeservvel tudja csak felnevelni utódait. Újraházasodási feltételei rosszabbak, és a mostohaapák mellett felnõni nem túl bíztató perspektíva. Bár szélsõséges példa, de bevilágít az evolúciós bugyrokba az a tény, hogy a családokban a mostoha gyermekek negyvenszer gyakrabban esnek gyilkosság áldozatává, mint édestestvéreik, és a véletlen, családi körülmények közt bekövetkezõ balesetek áldozatai is jóval gyakrabban mostoha gyerekek.

Samuel K. Wasser amerikai biológus alkotta meg a funkcionális meddõségre az "adaptív reprodukciós kudarc" modellt. Eszerint az "ok nélküli meddõség" nem betegség, nem funkcionális zavar, mint azt a meddõség ipar láttatja, hanem adaptív válasz az adott környezeti és szociális állapotokra. A funkcionális meddõség tehát valójában a "jobb idõkre" halasztott terhességet jelenti. Az évmilliók során a nõi agy arra specializálódott, hogy képes legyen termékenységét a kül- és belvilági feltételeknek megfelelõen szabályozni. Olyan szûrõmechanizmusok alakultak tehát ki, amelyek az észlelt táplálék- vagy biztonsághiány esetén gátolják a megtermékenyülést, az embriómegtapadást, vagy végsõ eszközként vetélést, koraszülést idéznek elõ. A "belvilág" hangsúlyozása azét fontos, mert nem az a lényeg, milyenek a körülmények, hanem az, milyennek észleli a nõ. Ebbõl a szempontból tehát rendkívül meghatározó a személyiség is, amely a kora gyermekkori viszonyokat tükrözi. Elég csak arra utalni, hogy az elvált szülõk leányai - valószínûleg a partnerbe vetett bizalom hiánya miatt- kétszer gyakrabban vetélnek el!

Táplálék és terhesség

A harmadik világban végzett vizsgálatokból tudjuk, hogy a nõk termékenységét meghatározó hormonok szintje a rendelkezésre álló táplálék függvénye. Ínséges idõkben jelentõsen csökken a termékenység. Hasonló megfigyeléseket tettek a háborúk idején, vagy koncentrációs táborokba került nõk esetén is. Komoly

táplálékmegvonás hatására megszûnik a peteérés és ovuláció. Anorexia nervosában, vagyis amikor a beteg a táplálékfelvétel erõs korlátozásával kórosan sovány szinten tartja testsúlyát, a diagnosztikus kritériumok közé soroljuk a menstruáció megszûnését. Persze a szélsõséges eseteket könnyû felismerni. Ám a karcsúság korában, amikor majd mindenki fogyókúrázik, igen sok nõben alakul ki rejtett hormonzavar, amelynek látványos jelei még nincsenek, de a megtermékenyülés már nehezített, vagy nem megy. Jól ismert jelenség az is, hogy az intenzíven sportoló nõk körében gyakori az enyhe hormonális zavar, vagy éppen - mint azt atlétanõknél, különösen hosszútávfutóknál tapasztalható - a menstruáció teljes megszûnése. Vizsgálatok azt mutatják, hogy a normál szaporodási funkciók fenntartásához a nõi test 20%-nak zsírból kell állnia. A zsírszövet hormonális úton, a leptin nevû anyagon keresztül jelzi az agynak, hogy van elég táplálék, a magzat kihordható-e. Meddõségre bizonyára nem mindig megoldás, de figyelemre méltó az a vizsgálat, amelyben évek óta termékenységi problémákkal kezelt nõket egyszerûen hízókúrára fogtak, és a nõk 60%-a egy éven belül teherbe esett. A kutatók szerint mindenkinek van egy biológiailag ideális súlya, ami nem feltétlen azonos azzal, amit a tükörben szeretnénk látni. Ha hormonális oldalról közelítjük a kérdést, megint a leptinbe ütközünk. A leptin hatására fokozódik az agy szaporodást szolgáló hormonjainak a kiválasztása. Pl. állatoknál éheztetéssel mesterségesen elõidézett menstruáció kimaradást leptin adásával meg lehetet szüntetni. A leptin az agy ügynöke, aki a tápláltságról tudósit. Paradox mód az alultápláltság problémakörébe tartozik a világméretû problémává dagadt elhízás is. Túlsúlyos nõknek 2-3-szor gyakrabban van termékenységi problémája. A nyugati szakirodalomban már felvetõdött az az ötlet is, hogy elhízott nõk mesterséges megtermékenyítési igényeit vissza kéne utasítani. Merthogy fölösleges a drága és veszélyes beavatkozásokat erõltetni, mikor a megoldás egyszerûen a fogyás volna. A meddõségiparról persze az ilyen ötletek visszapattannak, hiszen õk csak hormonszinteket látnak, s nem érdekli õket, sovány vagy elhízott nõ-e a megrendelõ. Ha egy centrum elutasítaná a túlsúlyos nõt azzal, hogy jöjjön vissza lefogyva, a kliens máris egy másik klinika tárt karjaiban kötne ki. Túlsúlyos nõknél igen gyakori a policisztás ovárium szindróma (POSZ) is, ami azt jelenti, hogy a petefészek tele van megérett, de kilökõdni képtelen petesejtekkel. Vizsgálatok igazolják, hogy ez a probléma "magától" megszûnik, ha a nõ lefogy. Az elhízást a leptin köti össze az alultápláltsággal. Elhízott embereknél kimutatható, hogy igen magas a leptinszintjük, de mivel agyukban

leptinérzéketlenség alakult ki, az agy hormonügynöke révén táplálékhiányt észlel, és leállítja a szaporodást. Az inzulinrezisztencia és a II. típusú cukorbetegség is gyakori következménye az elhízásnak. Az a megközelítés, amely nem veszi figyelembe az evolúciós szûrõmechanizmusokat, melyek a táplálkozás zavarát a szaporodás leállításába fordítja át, erõltet egy kudarcra ítélt orvosi megoldást, és megfosztja a klienst a valódi megoldás felismerésétõl.

Stressz és szaporodás

A veszélyes környezet, az állandó menekülés és félelem nyilvánvalóan rendkívüli módon ellene dolgozik a sikeres szaporodásnak. Õseink számára a veszélyek mindig kézzelfoghatóak voltak. A modern ember élete azonban telis-tele van megfoghatatlan, szimbolikus

veszélyekkel, melyeket már nem is észlelünk, mert olyan életközeg ez nekünk, mint halnak a víz. Életünket végigkíséri a megfelelési kényszer, az állandó alkalmazkodás és teljesítés, a hajsza, az anyagi problémák, a boldogtalan kapcsolatok, stb. Mindezek alkattól függõen "stresszelõek", ki mennyire bírja. Az evolúció végülis itt van velünk, most is folyik egyfajta természetes szelekció.

Jól ismert a "stressztengely", vagyis a

hipotalamusz-hipofizis-mellékvese hármas, amelyek mind

hormonkibocsájtó szervek, és egymást kölcsönösen stimulálják ill. gátolják stressz hatására. Veszély esetén tehát megnövekednek a stresszhormonszintek mind a vérben, mind az agyban, és ez gátolja a szaporodási funkciókat. Sokat idézett szélsõséges példa, hogy kivégzésre váró nõkben teljesen megszûnik a nõi hormonális ciklus. Ám elég csak otthonról az egyetemi kollégiumba költözni, mint az amerikai vizsgálatok mutatják, és máris kimaradhat egy-két ciklus. Sokat vizsgált kérdés az un. funkcionális menstruációs zavarok, amelyek a termékenységi problémák nagy részét eredményezik. Ide tartozik a rendszertelen, túl hosszú, vagy éppen teljesen elmaradt menstruáció. Vizsgálatok garmadáját foglalhatjuk össze egy mondatba: ezt a zavart egyértelmûen a szorongás és stressz idézi elõ. Lehet ez munkahelyi stressz, házastársi stressz, veszteség és gyász - bármi, ami a nõt lelkileg megviseli. A meddõségipar itt is csak

hipotalamikus "funkciózavart" lát, nem érdekli õt, mi is okozza ezt. Elárasztja a nõ szervezetét különféle hormonokkal, majd a látszólag már rendezett mûködésû test mégsem fogadja be a megtermékenyített petesejtet. Ennek oka az, hogy a stresszhormonok sejt szinten

gátolják az embrió megtapadását, a méh vérellátását, az immunellenállás kikapcsolását, stb. Kicsi az ember ahhoz, hogy az evolúció mestermûvébe egy hormoninjekcióval belepiszkálva áttörje az évmilliók alatt kimunkált védvonalat.

Számos vizsgálat igazolja, hogy a lombikprogram elõtt és alatt mért depresszió és szorongásszint egyértelmûen elõrejelzi a megtermékenyítés sikerességét. S mivel a sikertelen beavatkozások egyre csak növelik a nõ reménytelenségét és szorongását, az újabb és újabb beavatkozások összességében egyre csak rontják a megtermékenyülés esélyét.

Több terápiás vizsgálat volt, melyben mindig olyan nõk vettek részt, akik már évek óta reménytelenül próbálkoztak teherbe esni meddõségi centrumokban. A vizsgálatokban általában 10 üléses stresszkezelõ tréningeket alkalmaztak, melynek végeredménye: az addig sikertelen nõk 50-60%-a teherbe esett. A "futószalag" terápiákkal szemben a hosszabb idejû egyéni pszichoterápiával ennél jobb arányok érhetõk el, legalábbis saját praxisomban ez a tapasztalatom.

A stressz és a termékenységi problémák közt nem mindig ilyen direkt a kapcsolat. Az ember személyiségét és biológiai-hormonális mûködését a kora gyermekkori tapasztalatok ill. traumák alapvetõen átformálhatják. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a korai traumatizáció (szülõ halála, válás, szexuális molesztálás, mostoha bánásmód) élethossziglan, stressztõl függetlenül, tartósan magas agyi stresszhormonszinttel (CRH) jár. Ez önmagában gátlólag hat a szaporodásra, de az ilyen személyekben aktuális stresszre a mellékvesekéregben termelõdõ stresszhormon (kortisol) a normál válaszhoz képest 5-6-szor nagyobb mennyiségben termelõdik. Ez a löketszerû stresszhormonhatás és az állandó magas agyi stresszhormonszint eredményeként traumatizáltak körében 2-3-szor gyakoribbak a termékenységi problémák és a spontán abortuszok gyakorisága. A traumatizáltak arányát meglehetõsen alábecsüljük, amerikai vizsgálatok szerint ez a gyerekek 20-30%-át is kiteszi. Más vizsgálatok a stresszfogékonyság és a lombikprogramok sikertelensége közti kapcsolatot bizonyították.

A meddõségipar nem vesz tudomást ezekrõl a tényezõkrõl, holott önmagában már a kezelések és kudarcok szorongáskeltõ hatása is hatékonyságrontó effektus. Az emberek persze nem szívesen hallják, hogy nekik pszichés problémáik volnának, de itt nem is errõl van szó. Sokkal inkább arról, hogy az elkerülhetetlen stresszel szemben egyedenként eltérõ a megküzdési képesség. Az említett magazinban kritikus nyilatkozatomra a megkérdezett fõorvos nagy hangon válaszolt: Nekünk van pszichológusunk, tapasztalataiból még könyvet is írt. Utánanéztem annak a könyvnek, semmi köze nem volt a pszichés mûködések termékenységben betöltött szerepérõl, a könyv nem volt más, mint a mesterséges megtermékenyítési technikákat ismertetõ propaganda kiadvány.

Termékenység és párkapcsolat

Elég volna csak annyit mondanunk, van, aki egyik kapcsolatában terméketlen, másikban meg termékeny. A nõ számára evolúciós okokból rendkívül fontos a partner megbízhatósága, mennyit fog vállalni az utódnevelés terheibõl. Ez meglehetõsen homályos, sokaknak egyéni vérmérséklettõl függõen anyagi biztonságtól házastársi hûségig sok mindent jelenthet. Vannak eredmények a vonatkozásban, hogy a bizonytalan partnerkötõdésû nõk közt jóval gyakoribb a funkcionális meddõség. Hogy a partner észlelése komoly hatással van a szaporodás biológiai folyamataira, azt jól jelzi az a vizsgálat, melyben a nõ donorspermával való megtermékenyítésének sikeressége azzal függött össze, mennyire képes ezt a férj érzelmileg elfogadni. Saját praxisomban a funkcionális meddõség oka leggyakrabban rejtett házastársi konfliktusok eredménye. Olyannyira, hogy több esetben a meddõség pszichoterápiás kezelése, a házassági problémák napvilágra kerülése folytán végül váláshoz vezettek. Sokan vélhetik úgy, hogy ez nem kívánt mellékhatás, ám ha az egyén élethossziglani boldogulását tekintjük, jobb egy szó szerint és átvitt értelemben is meddõ házasságból kilépve új kapcsolatban beteljesíteni vágyainkat és evolúciós küldetésünket.

A meddõségi kezeléseket stresszcsökkentéssel kéne kezdeni? Ez Daniel M. Campagne kutató a Human Reproduction szakfolyóiratban arra a következtetésre jut, hogy a kockázatos, költséges és megterhelõ meddõségi kezeléseket megelõzõen -megfelelõ orvosi vizsgálatot követõen - elsõdlegesen a pszichoterápiás megközelítés volna ajánlható, mert a meddõségi centrumokban nagy számban fölöslegesen és sikertelenül kezelt funkcionálisan meddõ nõk erre a megközelítésre jól reagálnak. E felfogással szembe megy a meddõségipar, aki nem ebben érdekelt, továbbá a pszichoterápiás meddõségi kezelés TB alapon nem elérhetõ. Ezért mindenkinek gazdaságosabbnak tûnik a milliókba kerülõ orvosi kezelés -ami még talán indokolt is lehetne, ha sikeres volna. Ám sokszor maguk az érintettek is, nem kis mértékben a meddõségipar hatékony propagandája által félrevezetve, jobban bíznak az orvosi kezelésben

Forrás: http://szexbiblia.hu/node/67345