Zsolt és Riza története

October 19, 2010 No Comments
„Úgy mentünk oda, hogy ha az jön ki a végén, hogy nem megy ez nekünk, akkor hagynunk kell egymást…, de aztán nagyon nem ez jött ki.” – meséli Riza (30), aki párjával, Zsolttal (29) hét éve van együtt. Szövevényes történetük nehéz szakaszokon van túl: Riza az esküvõ elõtt pár hónappal döntött úgy, hogy eláll a frigytõl, az ezt követõ bõ egy éves szakítás óta azonban ismét egymásra találtak, és a párterápia óta sokkal sikeresebben tudják kezelni konfliktusaikat.
Hogy képzeljünk el egy átlagos terápiát a pszichológusnál, mi történik?
Riza és Zsolt: Bár a terapeutánk egy velünk egykorú fiatal nõ, a beszélgetés magázódva folyik, hiszen mi a kliensei vagyunk, nem a barátai. Elsõ ízben ismerkedtünk, a többi alkalom általában a házi feladatokkal kezdõdött, majd az õ irányításával beszélgettünk, felváltva.
Milyen házi feladatokat kaptatok a terapeutától?
Riza: Volt olyan, hogy egy drámát kellett írnunk közösen egy tipikus veszekedésünkbõl. A másik szerepét kellett megírnunk és eljátszanunk is. Máskor naplót kellett (volna) írnom. Kissé piszkálódós vagyok Zsolttal, az volt a feladatom, hogy a beszólogatás helyett inkább vessem papírra az indulatomat.
Tanultatok tõle valami maradandót, ami tartósan beépült a kapcsolatotokba?

Riza és Zsolt: Abszolút. A legfontosabb, hogy a feszültségünk okát általában magunkban kell keresni, és nagy hiba ilyenkor a másikra zúdítani, mert ez olyan ördögi körbe visz minket, amibõl nehéz kiverekedni magunkat.
Mondható, hogy megmentette-meggyógyította a kapcsolatotokat a párterápia?
Riza és Zsolt: Gyógymódot adott a kezünkbe, amit viszont mi használtunk, a kapcsolatunkat mi tettük rendbe. 5 alkalom után elértük a kitûzött célt, már nem járunk a terapeutánkhoz, de hiányzik, mindig izgatottan vártuk a kedd estéket nála.
Az interjúért köszönettel tartozom Nap Dorottyának, A UNIT magazin érdeklõdõ és értõ újságírójának. A cikk a magazin 2010. februári számában jelent meg.
Olvasmányok - Párterápia

Leave a Reply

(required)

(required)


Interjú – Gyakori kérdések

Miben nyújthat többet a pszichológus egy bölcs barátnál, aki ismeri szinte az egész életünket? Gy.A.: Nagyon sokban más. Egyrészt...

Jelentkezés párterápiára

A Magyar Szexuálterápiás és Párterápiás Egyesület egy szakmai szervezet. Az általa választott  jelentkezési protokollokat a szakmai szempontok alapján gondolta...

A női vágy más!

Néhány félreértésnek érdemes elejét vennünk! Kijelenthetjük, hogy a férfiak mást értenek a “vágy” alatt, mint a nők, hiszen fiziológiásan...

A női nem sajátos illata

A nemi illata mindenkinek sajátos kissé. Akkor van probléma, ha megváltozik, ekkor utalhat fertőzésre, betegségre, illetve a higiénia hiányára....

F52.2 A nemi szervek válaszképességének csökkenése

F52.2 A nemi szervek válaszképességének csökkenése A férfiak esetében a probléma középpontjában a merevedési zavar áll, azaz nem jön...

F52.- – Szexuális averzió, szexuális kapcsolat örömtelensége

F52.- – Szexuális averzió, szexuális kapcsolat örömtelensége Vagy a szexuális érintkezés lehetősége okoz olyan mértékű félelmet vagy szorongást, hogy...

F52.0 A szexuális vágy hiánya vagy elvesztése

F52.0 A szexuális vágy hiánya vagy elvesztése A diagnózis felállításához szükséges kritériumok: A szexuális vágy elvesztése az elsődleges probléma,...

Diagnózisok – BNO, DSM

Főbb funkciózavarok diagnózisainak kritériumai Az alábbiakban a szexuális funkciózavarok klinikai diagnózisának kritériumai találhatók. TARTALOM F52 Nem szervi rendellenesség vagy...

Zsolt és Riza története

„Úgy mentünk oda, hogy ha az jön ki a végén, hogy nem megy ez nekünk, akkor hagynunk kell egymást…,...

A magömlés késleltetésének egyik technikája

A magömlés késleltetésének egyik technikája. A korai magömlés lényege az ejakulációs reflex feletti hiányos uralom. Mig az erekciót nem...