Jelentkezés párterápiára

A párterápiára/szexuálterápiára történő jelentkezés leginkább azért szokott nehézzé válni, mert a kliensek jellemzően sosem fordultak még korábban pszichológushoz és azt sem tudják, hogyan induljanak el, mi alapján kellene szakembert keresni.

Ezen nincs is semmi meglepő, hiszen az esetek 99%-ában semmilyen pszichés problémája nincs a párterápiát keresőknek, sőt, a valóság inkább az, hogy környezetükre és kapcsolataikra is igényes, mentálisan teljesen egészséges emberek fordulnak ebben a témában a segítőkhöz.

A párterápia leggyakrabban tehát ugynevezett egészségpraxisba tartozó tünetcsoportok változtatási folyamata a kitűzött cél érdekében (terápia). Mint ilyennek, betegirányítása történhet a kliensek választása valamint külső, szakmai szempontokat ismerő segítő által. A hazai viszonyok között  a kompetenciahatárok, szakképzések és különböző egyéb képzések, szakirányok, (s előbbiek által az elővételezhető ismeretek) közismertsége vitatható. A kliens kompetens döntéséhez így szakmai szempontokat is érdemes és hasznos nyújtani.

A jelentkezés első lépése a telefonos bejelentkezés, mely során időpontot egyeztethet a pár vagy az egyén első interjúra. Az első interjú az itt ismertetett célok miatt ingyenes.

Az első interjún a pár elmondja a számára releváns részleteket valamint célokat tűz ki, melyeket szeretnének elérni.

A célok lehetnek egyénenként különbözőek, de ideális esetben első alkalommal már lehetőség van a közös célok kitűzésére is.

A keretek megbeszélése is az első interjú feladata lehet, de a túlságosan strukturálatlan esetek első interjúi nem minidg tudnak a keretek fixálásával záródni. (Ez a gyakorlat tapasztalata az ideálissal szemben.)

Szóval az első interjú kiváló lehetőség a pároknak és a szupervízó alkalmával a szakmai csoportnak arra, hogy szakmailag megfelelő döntést hozzon a terápiáról vagy mediálásról.

Szemben a magukat egyénileg hirdető terapeutákkal, akik saját módszereikkel és kompetenciáikkal elvállalják a hozzájuk fordulókat. Ez a jelentkezési mód nem a piaci érdekeket tartja szem előtt. Hatásos hirdetési és informatikai szakemberek megfizetésével bármilyen kompetenciájú segítő népszerű lehet, vitatható edeményességgel.

Bejelentkezés (időpont egyeztetés):

06 20 26 93 753

Az első interjú ingyenes!

A továbbiakban az óradíj: 15.000 Ft.