Szivárvány – Érzelemszabályozás érthetően

A szivárvány két vége

Honnan lehet tudni, hogy egy szeretői viszony végleges lesz-e, vagy ennek a kapcsolatnak még van jövője? A válasz az, hogy először is tudni kell, hogy hol ér véget a szivárvány. Véget érhet két helyen is egy adott ideig, de ha már csak egy helyen, és az az új hely, akkor nem lesz folytatás. Ez a kapcsolati dinamika. Hogy ez így nem teljesen érthető első hallásra?

Hűtlenség esetén, párterápián, egyéni foglalkozás során a szivárvány az egyik legbeszédesebb szimbólum. Nem mindegy ugyanis, hogy az elképzelt, az egyik félből kiindult szivárvány másik vége hol, kinél ér le a földre. Annál az embernél, akivel a párterápiára érkezett, vagy valaki másnál, máshol. Annak az embernek van ugyanis jövője párkapcsolati szempontból, akinél az a bizonyos szivárvány földet ér. Ez is szex-beszéd, a szex a nyelv, de nem tudunk verset szavalni neki, ha nem tudjuk, hol ér le a szivárvány.

Ki pakol az asztalra?

A másik gyakori, de a felekben nehezen tudatosuló hiba, hogy csak az egyikük pakolhat az érzelemszabályozás asztalára, mert ha a másik is megpróbálja, akkor a párja azonnal a saját érzelmeivel reagál, és már megint csak ő pakol…

De hogy jön mindez a szexhez?

Van az a szex, amelyik csak a szexről szól. Megtörténik, elölről vagy hátulról, és közben nincs semmi komoly dallamváltozás, nincs üzenet, nincs érzelem benne. Akár tetszik, akár nem, sok ilyen szex van.

Nincs is ezzel semmi baj, nem kell folyton nagy érzelmeket átélni, érzelmeket közvetíteni, de az már baj, ha csak ilyen van, ha mindig „üres” a szex. Ha már csak ilyen van, az nem jelent jót. Érdekes, azt észrevesszük, ha már három hete nem szakítottunk időt egymásra, ha nem volt csak kettőnkről szóló közös program és csak a kötelező feladatok elvégzése történik közösen. Észrevesszük, és szóvá is tesszük, ha minden estét mindketten a monitorba bújva töltünk. Azt azonban nem vesszük észre, amikor a szexen belül lép fel változás, vagy hiány (nem a szex tűnik el, hanem a szexen belüli tartalom veszik el), vagy ha észre is vesszük, a szexben nem olyan könnyű ezt megváltoztatni. Nem tudjuk, hogyan fogjunk hozzá.

Tény, hogy a szex nem akkor kezdődik, amikor lehúzzuk a nadrágot, vagy kikapcsoljuk a szoknyát. A szex sokkal előbb és más területeken kezdődik, és ezt leginkább a nők érzik, és a nők azok, akik ezt szóvá teszik, megfogalmazzák, panaszkodnak erről, de soha senki nem mondta el nekik, hogy mi a teendő akkor, ha megváltozik a szex. Hol kell hozzányúlni a problémához? Milyen eszközzel és mikor? Talán többet kellene szavakkal beszélgetni?

Nem feltétlenül működik, hiszen a legtöbb esetben a beszélgetés is azért nincs, amiért a szex is elmarad, vagy ellaposodik. A szó előtti tartományban valaki valamilyen érzelembe folyton beleakad. Az egyik nem nyugtat, a másik nem vigasztal, valaki örökké dühös, a másik meg a szépre is csúnyán reagál. A lényeg azonban, hogy minden területen kellemetlen fül és léleksértő diszharmónia érzékelhető, vagy unalom, így aztán területről területre haladva kihátrálnak a helyzetekből a felek.

Sokszor szépen, demokratikusan felosztják, hogy ki kerülje el a szexet és ki a beszélgetést, néha csak az van leosztva, hogy ki az, akinek a feladata az elkerülés.

A szó előtti tartományt nem könnyű szavakkal megfogni, de nem is lehetetlen.

Itt van például egy kezdő, könnyebb gyakorlat, amelynek a segítségével megérthető, hogy miről van szó, valamint tapasztalatot is szerezhetünk arról, hogy valójában mi az a szó előtti tartomány és mennyire sok köze van az intimitáshoz:

A számok dallama

A feladat az, hogy számokkal kell beszélni. Mit jelent ez? A számok egytől tízig helyettesítik a szavakat. Bármit is szeretnénk kifejezni, azt a számokkal kell elmondani, de fontos, hogy a számoknak nincs előre lekottázott jelentése.

Fontos továbbá, hogy ne egy számot mondjunk, hanem többet (hat-kilenc-tíz-hét-négy-három), egymás után, mert így fog leginkább hallatszani a dallam.

A szereposztás a következő:

Az egyik fél szomorú és haragos, a másik pedig békíti és vigasztalja. A második körben szerepet cserélnek.

Ezek a számos játékok aztán mozdulatos játékokká, majd szex nélküli érintésekké, később szexszé válnak, és így lehet birtokba venni a szó előtti tartományt, hangszernek használni a szexet és a dallamokat, beszélgetni az érzelmek nyelvén.

Nos, a Szex-teszt is a maga módján, a számok nyelvén erről beszél, az érzelmek áramoltatásáról a partnerek között. Vagyis arról, hogy a szex nem az, aminek látszik, hogy a szex nem az övek kipattintásával indul és minden gondolat, sóhaj, a közös filmek kiválasztása, a vacsora utáni mosogatás is hatással lehet arra, hogy azzal a másikkal, akit az ágyunkba engedünk, gazdagabbak leszünk e, vagy éppen elvisz tőlünk valamit.

admin