Elhagyás, válás és egyéb változtatások- Elhagyott erotika
Ma minden második házasság válással ér véget. Ez tény. Ám egy kapcsolat nem ér véget olyan könnyedén, hiszen azt, hogy valóban válás lesz e a bonyodalmakból, számos tényező befolyásolhatja, ahogy azt is, hogy hogyan alakul a válás után a felek szexuális élete.. A legizgalmasabb kérdésre, hogy kik akarnak válni inkább, kik dobják be a vizes törölközőt, mikor és miért, a Szexteszt választ ad. Arra azonban, hogy mit jelent valójában a válás, hogy képesek e gyászként megélni a felek, azt a teszt adatain felül boncolgatjuk, ahogy arra is külön hívja fel a fejezet a figyelmet, hogy milyen jelek utalhatnak arra, ha párunk elhagyni készül minket.
Mit mond a szexteszt?
A válaszadók 66%-a válaszolta azt, hogy elválna, ha a partnere megcsalná,és 32%, azaz minden harmadik ember válaszolta el, hogy elválna, ha a szerelem és a szex is rossz. Ha csak a szerelem hibázik, vagy csak a szex nem stimmel, az további megfontolást igényel. Minden ötödik válaszadó az, aki megcsalás esetében is válna, és a szerelem és szex probléma esetében is. Mit tudunk róluk?
parterapia es szexualterapia
Akik a válás mellett döntenének, azok 77%-nak nincs gyermeke, csak 10% él házasságban, és kevésbé érzik úgy, hogy rossz szex esetén is életben kell tartani a kapcsolatot.
A kapcsolathossz hangsúlyosan befolyásoló tényező. A bűvös hetes után fordul a trend, a bűvös hetes után egyértelműen többen mondják, hogy nem hagynák el a párjukat, és ez a kapcsolat hosszával tovább nő. Előtte pedig többen mondják azt, hogy elhagynák a párjukat megcsalás esetén. Főleg a friss kapcsolatban lévők nyilatkoztak leginkább úgy, hogy elhagynák a megcsalót, de ez igaz a hét év alatti (ám már nem friss kapcsolatok esetén is), vagyis, hogy jóval konzervatívabb a szemlélet és párjuk hűtlensége, szakító oknak bizonyulna. Mindenki más megengedőbb.
A kapcsolat típusa is befolyásoló tényező.
A házasok a legliberálisabbak, ők nem szakítanának megcsalás esetén. A legszigorúbbak e tekintetben azok, akik nem élnek együtt partnerükkel. Ők azok, akik leginkább szakítanának megcsalás esetén.
Meglepő eredmény, hogy az egyedülállók is igen szigorúak e tekintetben, valamint az, hogy az özvegyek kifejezetten liberálisak, nekik sem annyira szakítási ok a megcsalás. Az elváltak azonban átlagon felül szigorúak e tekintetben.
A homoszexuálisok, biszexuálisok, akárcsak a házasok liberálisabbak, ők nem szakítanának olyan könnyen.
Az iskolai végzettség azonban nem befolyásolja ezt döntést, ahogy a lakóhely sem. Függ azonban a gyerekek számától: minél több gyerekről van szó, annál megengedőbbek a felek.
Az, aki a jelenlegi párjához volt már hűtlen, és eltitkolta, sokkal inkább válaszolta azt, hogy nem hagyná el párját egy megcsalás esetén. Aki még sosem csalta meg a párját (vagy nem titkolta el), az bizony elhagyná, ha ez a másikról kiderülne.
Aki el tudná képzelni, hogy nyitott kapcsolatban éljen, az a legmegengedőbb. Ám azok, akik el tudnák képzelni a nyitott kapcsolatot, azoknak is majdnem fele, 44%-a elhagyná párját megcsalás kiderülés esetén. Vagyis számukra a nyitott kapcsolat nem egyenlő a megcsalással.
Aki akár egyszer vett már részt hármas szexben, az megengedőbb, és nem lépne ki a kapcsolatból partnere hűtlensége miatt.
A teszt egyik legmeglepőbb eredménye ennél a kérdésnél azonban az, hogy aki soha nem végez önkielégítést, vagy ha igen, de közben kizárólag jelenlegi partneréről fantáziál, azoknak jelentős hányada, 70%-a bizony szigorúan ítél, és rövid úton kitenné párja szűrét, ha az hűtlennek bizonyulna.
Amikor egy kapcsolat véget ér, tartson az bármeddig, és érjen véget bármiért, annak elmúlását veszteségként éljük meg, amelyet megfelelő módon kellene meggyászolnunk ahhoz, hogy tiszta lappal léphessünk egy új kapcsolat irányába. Ám nagyon úgy tűnik, ma nem éljük meg a kötelező érzelmeket, és sajnáljuk az időt a veszteségek természetes feldolgozására:
A házasság előtti kapcsolatok kultúrája virágzik, a kapcsolatok gyászának viszont nincsen megfelelő hagyománya. A szakítás nem indok a munkakiesésre, a csúszásra, szétcsúszásra. A szakítás pedig néha a halálhoz hasonlít és a gyász majdnem mindig elkerülhetetlenül követi. A gyász pedig munka, amit el kell végezni.
Régen, a zsidó hagyományban például halál esetén mindenkinek haza kellett jönni, a távoli rokonságnak is, és egy hétig a házban maradtak, együtt. Minden gyászolónak meg kellett szaggatnia a ruháit. Egy hónapig a közösség a halottas házba járt, ott tartották az összejöveteleket. A haldoklót a mestergerenda alá helyezték, és azt mondogatták a halál beállta előtt, hogy: Most elszáll az erő a kezedből. Most elszáll az erő a lábadból. Végül azt: Most meg fogsz halni.
A gyermekeknek is akkor van bajuk a halállal, ha nem értik. Egy kisgyerek, akinek meghalt a nagypapája, azt mondták, a nagypapa az égben van az angyalok között. Amikor a család képeket nézegetett, talált egyet a temetésről és rákérdezett. Egy nagynéni megmondta, hogy amit ott lát, az a koporsó és a nagypapát abban tették bele a földbe. A gyermek utána nagyon sokat mosott kezet, mert azt hitte, hogy amikor homokozott, akkor a nagypapát sikerült kiásni, vagy egyéb embereket, akik a földben vannak. Valami nem volt kerek neki, érezte, hogy valami nem stimmel.
Hogyan érthetné meg egy gyerek a halált? Akár megérti az eszével, akár nem, találkozik vele, ahogyan mi, nagy felnőttek is találkozunk. És ugyanannyira nem értjük, mert mitől értettük volna meg jobban azóta? Többször éltük már át?
Nincsen kapcsolati gyászkultúránk, pedig senki sem ússza meg a gyászt, a másik kiszakadását nyom nélkül. Noha a kapcsolat elvesztésekor a másik nem hal meg, hanem tovább él, csak már nem velünk. Egy pap egyszer azt mondta, amikor a bűn szóba került, hogy „Nem értik az emberek a bűnt. A bűn az, amikor a szerelmesek már nem beszélnek többet egymással, úgy megharagszanak, és úgy válnak el.” Az egy tőről fakadás vége, örömmel vegyes fájdalom, és egyik érzés sem nélkülözi a másikat, maximum eltolódik a megélése egy következő gyász esetére.
A gyászt megakasztani legjobban a bűntudat tudja, az elveszített emberrel szemben elkövetett vagy el nem követett gesztusok. És a gyász magányos műfaj, a törvénye az, hogy a gyászt csak kísérni lehet.
A veszteségek talaján új virágok fakadnak, de a gyászoló sokszor nem mer örülni ezeknek, a bánata még odateremti számára az elvesztett társat, a bánatával óvja az együttlét érzését. Van továbbá a gyászban egy magunkra találás, az egy tőről fakadás végét beszínezi mindaz, ami sosem illett össze és mind az is, ami sosem volt közös. Ilyenkor a csend csendesen hullámzik, vízoszloppal eltakarja az érzéseket okozó képeket, de minden mást megmutat. Amíg nincs vége a vetítésnek, nem hagyja beszélni a gyászolót. Nincs még aki beszéljen.
A gyász tanítómesterei az üresség és az unalom. Nagyon szigorú és cinikus tanárok, kicsit olyanok, mint a gyerekkorból ismert gonosz testnevelők, vagy mint a regulázó reggel nyolc. Mindig megfordul az ember fejében, hogy ugyan ki adhatta nekik a hatalmat, ha sohasem jutalmaznak! De valójában mégis. Az üresség ad teret, az unalomról pedig kiderül, hogy nem az életet altatja el, ahogy először tűnik, hanem csak a régi jelentéseket.
A kapcsolati fantáziák is meghalnak a külön utat választó másik távozásakor. Minden jelentés, amit közösen szőttek a világra a felek, minden hely és helyzet, amit közösen akartak átélni, a teremtésnek vége van, a tervezett babák nem fognak megszületni, a másik már csak bennünk él tovább. Az is sokat segít a gyászban, amikor már a bűntudat nem színezi, ha tudjuk, mik azok a dolgok, amiket már a batyunkban tudhatunk, amit kaptunk ettől a kapcsolattól, és ha birtokba tudjuk és merjük venni az új önmagunkat. Sokszor ezt is az akasztja el, hogy ahhoz a tulajdonsághoz, érzésvilághoz még követelnénk a másikat, nem vagyunk hajlandóak azt a magunkénak tudni és nélküle vinni tovább az életben azt, amit tőle tanultunk.
Pedig aki nem tudja megélni a kicsi gyászokat, nem tudja, hogyan kell, annak az élet sorjázva dobálja majd a labdákat. Amíg csak meg nem tanulja a saját maga kárán azt, hogy az élet része a halál, a veszteség velünk van folyton, a nélkül a teremtés nem is létezhetne. És hogy nem csak a könnyen elveszthető dolgokat veszíthetjük el, ezen törvény által, hogy nem mi választjuk meg, mi az ami, pusztul.
Ezt a folyamatot hivatott elősegíteni az úgynevezett belső válás. Amikor a felek már sokszor megpróbálkoztak a külső válással, de az nem hozta meg a kívánt eredményt, akkor elősegíthető a belső válás, aminek végeredménye nem feltétlenül az, hogy a felek elválnak, de nem biztos az sem, hogy együtt maradnak. A belső válás azonban szelídített formája az igazinak, a destrukciók, melyeknek természete a káosz és a kiszámíthatatlanság, kicsit megszelídülnek az óvó-védő légkörben, de nem létezik tökéletes fájdalomcsillapító a szomorú felek számára.
A közeledés és a távolodás a férfi-nő kapcsolatok legjellemzőbb játéka. Platón szerint a férfi-nő kapcsolat olyan, mint a hold, megtelik, majd elfogy, és ismét megtelik
